Vámosmáté

Szerző: Kiss Ulrich SJ

Az adócsalás, az adókerülés a történelem szenvedő alanyának kicsinyes bosszúja, gyerekes dac megnyilvánulása. Az adófizetést a keresztyén vállalkozó pozitívan, mint a közjóért munkálkodás egy részét látja, szerves összefüggésben olyan összetevőkkel, mint a haszon megteremetése, amely ugyanolyan nemes feladat. A vállalkozó a közjó munkása – állította Kiss Ulrich jezsuita szerzetes az ÉrMe klubban, keresztény vállalkozók, üzletemberek körében. Az alábbiakban az elmondottak írott változatát közöljük, természetesen az előadó engedélyével.

„Vannak ugyanis, akik nagyvonalú és fennkölt eszméket hangoztatnak, valójában azonban úgy élnek, mintha semmi közük sem lenne a közösség bajaihoz. Több országban, sokan semmibe veszik a szociális törvényeket és előírásokat. Számosan nem átallják, hogy mindenféle csalással és megtévesztéssel kivonják magukat a törvényes adók és a társadalomnak járó egyéb tartozások alól. Mások vajmi keveset törődnek az emberi együttélés szabályaival, például azokkal, amelyek az egészség védelmét vagy a közlekedés biztonságét célozzák, mert eszükbe sem jut, hogy gondatlanságukkal a maguk és a mások életét veszélyeztetik.” Gaudium et Spes 30 (A II. Vatikáni zsinat tanítása 462).

Ez az idézet Az Emberek Közössége (II. fejezet) című fejezet egyik kulcsmondata. A Gaudium et Spes (a továbbiakban: GS) logikája szerint minden egyes fejezet egy magyarázattal kezdődik a fejezet céljáról. Mit olvashatunk itt? „A mai világ jellegzetességei közé számít az a tény, hogy egyre több a kölcsönös kapcsolat az emberek között, amiben igen nagy része van a mai technikai fejlődésnek. Azt azonban, hogy az emberek testvérként beszéljenek egymással, mégsem ez a fejlődés, hanem valami mélyebb: a személyek közössége valósítja meg.” (GS 24, 459)

A zsinat itt szembeállítja a globalizáció és a közösség logikáját. Kérdés: valami mélyebb közösség tagjaként alkotod meg magad, családod és vállalkozásod életét, vagy megelégszel - mondhatnánk, inkább beletörődsz - a globalizáció adta elkerülhetetlen kölcsönös függéssel/függésbe. Az előbbi egy kreatív és aktív, az utóbbi egy reaktív, passzív magatartás. Válassz!

Az adócsalás, sőt az adókerülés a történelem szenvedő alanyának kicsinyes bosszúja, gyerekes dac megnyilvánulása.

A vállalkozás gazdasági eredményeit a vállalkozás sikeréhez hozzájárulók összességének, sőt a közjó javára optimalizáló vállalkozó a felelősségteljes ember prototípusa.

Megint: döntsd el, melyik kategóriába tartozol!

A császárnak, ami a császáré?

A „fizessünk-e adót és mennyit?” kérdése nem dönthető el kizárólag az „Add meg a császárnak, ami a császáré!” idézetre mutogatva, mert azt egyfelől helyesen kell értelmeznünk, másfelől az adófizetést a keresztyén vállalkozó pozitívan, mint a közjóért munkálkodás egy részét látja, szerves összefüggésben olyan összetevőkkel, mint a haszon megteremetése, amely ugyanolyan nemes feladat!

Ismert, hogy a farizeusok és Heródes-pártiak - mai szóhasználattal a korabeli fundamentalisták és a kollaboránsok - csapdába akarták ejteni Jézust, amikor megkérdezték: „Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni a császárnak vagy nem szabad?” (Mt 22, 17) Bízom abban, hogy hallgatóimat nem álnokság vezette, amikor ugyanezt a kérdést feltették nekem. Figyeljünk egyébként az eredeti kérdésre: „véleményt” kértek, nem tanítást, döntést, azaz eleve fenntartották maguknak a jogot, hogy bármi legyen is Jézus válasza, sajt belátásuk és persze vélt vagy valós érdekeik mentén döntsenek! Az is irritáló lehet, hogy nem azt kérdezték, hogy kell-e adót fizetni, hanem, hogy szabad-e, s végül az sem mindegy, hogy kizárólag a császárnak fizetendő adó kérdését feszegették, nem a templomadót, példának okáért! A kérdés tehát messzemenően politikai kérdés volt, és nem elsősorban erkölcsi, így a válasz nem biztos, hogy ma is receptet ad a helyes cselekvésre, hisz a politikai adottságok merőben mások. Vagy mégse? Nemde, megint egy birodalomban élünk, még ha ezt globalizációnak is keresztelték el! Nemde, sokunk érzése, hogy rég nincs nemzetgazdaság, hanem a Világbank rabszolgái vagyunk. Drábik úr például, úton-útfélen ezt hirdeti? Ilyen értelemben a krisztusi válasz, „Kinek a képe és a felirata ez?”, nem sokat segít. A HVG legutóbbi borítólapján láthatjuk ezeket a portrékat: Széchenyi, Mátyás király, Szent István, Rákóczi, Deák, Károly Róbert és Báthory fejedelem - nekik fizetnénk? Nem, hisz ők már mind halottak, de mint a nemzet megtestesítői, jelképei nagyon is élők, és azt jelzik: amint a nemzet keretében kereskedünk, kapjuk fizetésünket, értékesítjük ingóságainkat és - hogy témánknál maradjunk - fizetjük adóinkat, úgy a nemzet java, a közjó kell, hogy minden gazdasági, így vállalkozói tevékenység végső célja legyen. A vállalkozó a közjó munkása.

Remélem, ezt hallva nem oldalogtok el, és nem hagytok itt, mert annyira meglepődtök. Mert Jézussal ez történt (Mt 22, 22): „Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták és eloldalogtak.” Azt még külön csemegeként említem, hogy a magyar fordításban Jézus meghökkentő válaszát úgy vezeti fel, hogy azt mondja nekik. „Mit kísértetek, képmutatók?” (Mt 22, 18) A németben a képmutató Heuchler, a franciában hypocrite, stb. szóval a gesztus és a jelző egymásra utalása elmarad. Mi azonban gondolkodjunk magyarul: a közjóért munkálkodni pozitív értelemben vett képmutatás.

Az öntömjénező reklám bálványimádás

Ezzel azt akarom mondani, hogy a vállalkozói réteg imázsa, azaz a kép, amelyet kialakít önmagáról, végső soron azon múlik, hogy a nagyközönség úgy éli-e meg, mint akik a közjón fáradoznak, vagy úgy, mint akik csak önös céljaikat kergetik. Felajánlhatnám itt szolgálataimat, vagy legalábbis oktatóként szaktudásomat, hogy bevezesselek benneteket a pr rejtelmeibe, hisz az imázs-teremtés időközben valóságos iparággá nőtte ki magát. Rendelkezésre állok. Megjegyzem azonban, hogy a legszolidabb, a legtartósabb és leghitelesebb az a kép, amely nem képeket varázsol elénk, nem virtuális világot teremt, hanem tényeken alapszik: aki valóban a közjó munkása, azt jól eséllyel a nagyközönség is ekként fogja azonosítani.

Nekünk keresztényeknek a Bibliában adott erre egy modell. „Teremtsünk embert képmásunkra magunkhoz hasonlóvá.” (Ter 1, 26) Ebből logikusan adódik, hogy amennyiben Isten képmásai vagyunk, hamisítatlanul és hitelesen, nem kell nagyon aggódnunk az imázs miatt. Persze Isten se habozott egy kis pr-t alkalmazni: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1, 31). Tégy jót, és beszélj róla. Másfajta pr azonban szigorú tilalom alá esik: „Ne csinálj magadnak faragott képet” (...) továbbá: „Ne borulj le ilyen képek előtt, és ne tiszteld őket”. Más szóval: a reklám és egyfajta öntömjénező pr nem más, mint bálványimádás. Mi tehát testi valóságunkban és tetteinkben legyünk Isten képmása. Ami, ugye, kizárja az adócsalást is.

Erre utal a GS: „Napjainkban az emberiség elbűvölten nézi saját találmányait és hatalmát...” (GS 3) - s valósággal megittasodik tőle. Szerencsére kételyek is kínozzák: „...közben pedig aggasztó kérdések gyötrik: hogyan alakul a világ, mi az ember helye és szerepe a mindenségben, van-e értelme egyéni és közösségi erőfeszítéseinknek, és egyáltalán mi a lét és az emberek végső célja.” (GS 3)

Mindezt a zsinat pozitívan fejti ki: „A zsinat vallja, hogy az embernek nagyszerű hivatása van, és állítja, hogy valami isteni csíra szunnyad benne.” Ebből következik, hogy az egyház „felkínálja az emberiségnek őszinte együttműködését: segít megteremteni azt a mindenre kiterjedő testvériséget, amely egyedül méltó ehhez a hivatáshoz”. (Uo.)

Management by Jesus

Összegezve, ha mindnyájunk felelőssége egy ilyen testvéri világ létrehozása, akkor mennyivel inkább feladata ez a vállalkozónak, aki sok emberért visel felelősséget. Ilyenkor persze könnyen felmerül az a képzet, hogy mindezt valahogy társadalmi munkában, egy párhuzamos életben kell elvégezni. Más szóval: mint vállalkozó hajtom a hasznot, kiszolgálom a piacot, aztán mint jó keresztény valahogy utólag javítok a helyzeten, mondjuk adakozással. Nem erről van szó. Mint vállalkozó kell, hogy megváltoztassam a világot, és ez a küldetés egy! Ez nem lehetséges, gondolják sokan. Hisz akkor nekem annyi - gondolják -, az altruista vállalkozó fából vaskarika. Nos, a Management by Jesus szeminárium, amelyet ötödik alkalommal tartok meg, lényege épp az, hogy bemutatom: a krisztusi alapelvekre épülő vállalati vezetés nagyon is hatásos, sőt a leghatásosabb, amit ma ismerünk. A szeminárium alapelveit itt már korábban bemutattam, most csak néhány szempontra hívnám fel a figyelmet.

1. A vállalat sikerét a vezető nem egymagában szavatolja. Minden munkatárs közös erőfeszítésének gyümölcse. A csapat kezdeti felesketése a közös célra és az állandó tréning ezért éppúgy a siker elengedhetetlen előfeltétele, mint az állandó fogékonyság minden érintett - az ún. stakeholder - legitim érdeke iránt. Más szóval, a közjóért munkálkodunk közös erővel.

2. Nem a rövid távú eredmény a mérvadó, hanem a közös vállalkozás képessége hosszabb távon, akár nemzedékek során is, biztosítani minden érintett megélhetését és tehetségének és képességeinek folyamatos kibontakozását.

3. A vezető - akár tulajdonos, akár nem - legfontosabb feladata gondoskodni arról, hogy a vállalat, a cég küldetése mindig mindenki szeme előtt lebegjen, és soha senki meg ne feledkezzen róla!

4. A haszon az életben maradás költsége, első feltétele, és nem a múlt teljesítményének jutalma, hanem a jövő szilárd és elengedhetetlen alapja.

5. A krízis a növekedés velejárója, esély a dolgok egészséges továbbfejlesztésére.

6. A cégnek biztosítania kell a kedvező külső körülményeket. Minden transzfer a külvilágba a környezet javítását szolgálja, így az adó is.

7. Azt az energiát és leleményességet, amelyet sok vállalkozó az adók és általában a közterhek kikerülésére, monopóliumhelyzetek létrehozására, vagy üzletfelek rovására történő gazdagodásra fordít, sokkal nagyobb és tartósabb hozammal fordíthatja innovációra, a kiszolgálandó ügyfelek teljes megelégedésének biztosítására: make products and services, and not war...

A csaló és megbízhatatlan "vállalkozó" az ateizmus aktív terjesztője

Az így értelmezett vállalkozói faladat apostoli küldetés, prófétai jel, Isten országának építése. Ennek ellenkezője is igaz: az ügyeskedő, csaló és megbízhatatlan „vállalkozó” az ateizmus aktív terjesztője: „A hivőknek (emiatt) nem kis részük lehet az ateizmus létrejöttében: ahelyett, hogy feltárnák Isten és a vallás igazi arcát, inkább eltakarják azt, mert vagy elhanyagolják a hitoktatást, vagy a tanítást meghamisítva adják elő, vagy éppen tulajdon vallási, erkölcsi és társadalmi életük fogyatékos” (GS 19) (456) - tanítja a Zsinat.

Ilyen értelemben a rossz vállalkozó eretnek tanok terjesztőihez hasonló károkat okoz, azok kollégája. Az ellentézis: „Az ateizmus ellenszerét egyrészt a megfelelőképpen előadott tanítástól, másrészt az egyháznak, illetve tagjainak kifogástalan életétől kell várni” (GS 21, 457). Más szóval, a felelős vállalkozó a jó hitoktató közvetlen kollégája, munkatársa. Továbbá: „... a hitnek termékenynek kell bizonyulnia, átitatva a hívők egész életét is, továbbá igazságosságra és szeretetre kell indítania őket, főleg a kisemmizettek iránt” (GS 21, 457).

A Zsinat Jézusról azt mondja, hogy „emberi kézzel dolgozott, emberi akarattal cselekedett és emberi szívvel szeretett” (GS 22, 458). Jézus azonban nem csak a munkás, a tevékeny alkotó, hanem vállalkozó is volt, mint tekton, építő vállalkozó, és munkatársai, az apostolok is vállalkozók voltak. Számunkra ebből adódik a következtetés, hogy mint vállalkozók legyünk apostolok!

A vállalat a megszentelődés helye lehet

A Gaudium et Spes első fejezete az ember helyzetét taglalja a világban. A második fejezetet a zsinati atyák a Közösségnek szentelték. A nyitó mondatot idéztem már: mélyebb, személyes közösségre szól a hivatásunk. A család után a munkahely a legnagyobb közösségi élmény forrása és helye. A zsinat szerint Isten terve a közösség: „Isten, mindnyájunk gondviselő Atyja, azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak, és testvérnek tekintsék egymást” (GS 24, 459). A Zsinat még tovább megy: a Szentháromság titka felsejlik az emberi közösségben: a Közösség így Kinyilatkoztatás. „Amikor az Úr Jézus azért imádkozik az Atyához, hogy ‚legyenek ők mindnyájan egyek..., mint mi egyek vagyunk’ (Jn 17,21-22), akkor még nagyobb, eszünkkel fel nem érhető távlatokat nyit meg: egy bizonyos hasonlóságot sejttet egyfelől az isteni személyek egysége, másfelől az Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élő egysége között” (GS 24, 459). Hátborzongató, mert ilyen értelemben egy jó közösség - egy vállalati közösség is - messzemenően hasonló az eucharisztikus közösséghez: a vállalat a megszentelődés helye lehet.

Mivel időnk javát a munkahelyen töltjük, a következő mondat súlyát nem lehet eléggé nagyra becsülni: „... a másokkal való kapcsolat révén, kölcsönös szolgálatokkal, a testvérekkel folytatott párbeszédben bontakozik ki az ember és minden képessége, s felelhet meg az ember hivatásának” (459). Vagyis nem csak a vállalkozónak van hivatása, hanem a vállalatnak is, egyebek között abban, hogy lehetővé teszi a munkatársak hivatásának kibontakozását!

„Az ember kibontakozásához szükséges társadalmi kötelékek közül némelyik közvetlenül tartozik belső természetéhez, például a család és a politikai közösség; mások inkább az ember szabad elhatározásból jönnek létre” (GS 25, 460). A vállalkozás a második kategóriába tartozik, a családi vállalkozás egyesíti önmagában a két típust!

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Hozzászólások lezárva!

Leírás

Piac és gazdaság - keresztény szemmel

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2019, IGEN