Vámosmáté

Salzmann Zoltánt, az ÉrMe vezetőjét többek közt arról kérdeztük, hogy mi köze a vallásnak az üzlethez, milyen választ kínál szervezetük a válságra és hogy van-e forródrótjuk az érseki irodába. (Az interjú a Konzervatórium blog részére készült.)

Szokatlan név: ÉrMe üzleti hálózat - elsütötte már valaki a keresztény maffiás poént?

Mármint külső szemlélő? Nem hallottam. Egy üzleti hálózatot lehet maffiához is hasonlítani, az viszont biztos, hogy ilyen példázat velünk nem stimmel: a mi létünk nem titok. Mind az alapjaink mind a céljaink, mind az erkölcsiségünk teljesen nyilvános, ha máshonnan nem, a honlapunkról elővehető. Nyilván minden olyan hely, ahol emberek egy csoportja meghatározott céllal összejön és együttműködik, ráadásul még más informális szervezetekben megszokottaktól eltérően szokásai, rituáléi is vannak, az kívülről furcsa. Szokásunk például, hogy a találkozóinkon nem használunk mobiltelefont.

Komolyan? Csak nem ez is a Keresztény Üzleti Regula része?

Nem függ össze a kettő, regulának mi a statútumot hívjuk, mely a szervezet működésének alapelveit tartalmazza. Ám kétségtelen, van ilyenünk is.

2000 óta létezik az ÉrMe, mégis most döntött úgy, hogy a nyilvánosság elé lép: első Keresztény Üzleti Találkozót hirdet, állásbörzét szervez. Nem rossz időpontválasztás ez a keresztény kapitalistáknak? A rendszerük állítólag épp' most dől össze.

Egyáltalán nem rossz, sőt, az időzítés maga is üzenet: látszik, hogy a rendszer nem jó, tele van hibákkal, ezért meg kell mutassa magát olyan szerveződés is, mely nyíltan vállalja azokat az értékeket, melyekről hiszi, hogy segíthetnek. Mi már 2006 óta mondjuk, hogy az üzleti életben az embernek addig, vagy addig sem kötelező nyújtózkodnia, ameddig a takarója ér. Most pedig, túl a krízis első hullámain pont azt látjuk (az óvatosság mellett), hogy a Hálózat tagságát kevésbé tépázta meg ez az időszak, mint a rajta kívüli környezetet, vagy az államot.

A teljes cikk a Konzervatóriumon olvasható >>>>>>

Cimkék: Érme, ajánló

Leírás

Piac és gazdaság - keresztény szemmel

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2019, IGEN