Vámosmáté

Szerző: Mike Károly, a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója

Egy éve jelent meg XVI. Benedek Caritas in Veritate című körlevele. A szociális enciklikák sanyarú sorsa, hogy politikai programszövegként értelmezik (félre) őket. A Rerum Novarumot például a modern kapitalizmus kritikájaként, a Populorum Progressiot mint a harmadik világ jogai melletti kiállás dokumentumot tartják nyilván. A Caritas in Veritate megjelenésének pillanatában is rögtön megkezdődtek a próbálkozások politikai-ideológiai skatulyába passzírozni a dokumentumot. Csak az „otthoni", német nyelvű reakcióknál maradva: a pápa „új pénzügyi világrendet akar", „leszámol a piaci radikalizmussal", vagy éppen „ Adam Smith örököse". A rutinosabbak azonban gyorsan megsejtették, hogy a körlevél ellenáll az ilyen címkézésnek, és kijelentették, hogy a „pápa nem érti a világot", az enciklika pedig túl absztrakt, túl elméleti, és nem ad kellő útmutatást a világ égető problémáinak megoldásához.

A fanyalgó kritikusoknak joggal szegte kedvét a körlevél, mivel az éppen az ellen a szemléletmód ellen irányul - ha szabad ilyen polemikus célt tulajdonítani a Tanítóhivatalnak -, ami az ideologizálókat jellemzi. A világlátásuk talán három legfontosabb eleme, hogy az Egyház (1) legyen „nyitott a párbeszédre a világgal" (értsd: szinte bármi áron), (2) tegyen magáévá különféle társadalmi-gazdasági programokat, és (3) ismerje el a politika primátusát a társadalmi bajok orvoslásában. E három elvárást a pápa egyetlen csattanós válasszal utasította vissza: a társadalmi tanítás szegletkövévé az igazságosság helyett a szeretetet, a caritast tette meg. Nézzük sorjában!

Tovább

Mit mond a „Caritas in veritate" a környezet védelméről?

Szerző: Bartus Gábor környezetgazdász,
a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
oktatója

A mai társadalmi-gazdasági rendszerek kritikusai egyetérteni látszanak abban, hogy a környezeti válság alapvető okai között a kapitalizmust, a globalizációt és a főáramú közgazdasági paradigmát (mely többek között csak az anyagi érdekek önző hajszolását, a kíméletlen versenyt jelenti) kell elsősorban számontartani. A gazdaság káros környezeti hatásainak csökkentésére a főáramú környezetpolitika a „fenntartható fejlődés" elvét, illetve mikroszinten a „vállalatok társadalmi felelősségvállalásának" (CSR) elvét állítja középpontba, míg a radikálisabb alternatív nézetek a gazdasági növekedés lefékezését, a gazdasági gondolkodás (ökonomizmus) visszaszorítását tartják nélkülözhetetlennek. Ezen elvek sokszor közös jellemzői, hogy nem csak a környezeti minőség romlására hívják fel a figyelmet, de a környezeti problémák megoldásával együtt, ahhoz szorosan hozzátartozónak ítélve, a világ fejlődési gondjait is orvosolnák, például az Észak-Dél ellentétet, a fogyasztási javakhoz és az erőforrásokhoz való hozzájutási egyenlőtlenséget - mind a jelenben élők között, mind a jelen és a jövő generációi között. Ilyen paradigmaváltást szorgalmaz Tóth Gergely írása is: szerinte az egyház társadalmi tanításával „szép összhangban" van egy olyan „társadalmi rend kialakítása", amely a kapitalizmus helyett a voluntarista, lokális gazdaságon alapul, meghaladja az önérdekhajhászó embert, s jótékonyan lassítja a gazdaság pörgését (például a hitelezés szűkítésével), így biztosítva ökolábnyomunk, azaz természetierőforrás-felhasználásunk kívánatos zsugorítását.

Tovább