Vámosmáté

Szerző: Mike Károly, a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója

Egy éve jelent meg XVI. Benedek Caritas in Veritate című körlevele. A szociális enciklikák sanyarú sorsa, hogy politikai programszövegként értelmezik (félre) őket. A Rerum Novarumot például a modern kapitalizmus kritikájaként, a Populorum Progressiot mint a harmadik világ jogai melletti kiállás dokumentumot tartják nyilván. A Caritas in Veritate megjelenésének pillanatában is rögtön megkezdődtek a próbálkozások politikai-ideológiai skatulyába passzírozni a dokumentumot. Csak az „otthoni", német nyelvű reakcióknál maradva: a pápa „új pénzügyi világrendet akar", „leszámol a piaci radikalizmussal", vagy éppen „ Adam Smith örököse". A rutinosabbak azonban gyorsan megsejtették, hogy a körlevél ellenáll az ilyen címkézésnek, és kijelentették, hogy a „pápa nem érti a világot", az enciklika pedig túl absztrakt, túl elméleti, és nem ad kellő útmutatást a világ égető problémáinak megoldásához.

A fanyalgó kritikusoknak joggal szegte kedvét a körlevél, mivel az éppen az ellen a szemléletmód ellen irányul - ha szabad ilyen polemikus célt tulajdonítani a Tanítóhivatalnak -, ami az ideologizálókat jellemzi. A világlátásuk talán három legfontosabb eleme, hogy az Egyház (1) legyen „nyitott a párbeszédre a világgal" (értsd: szinte bármi áron), (2) tegyen magáévá különféle társadalmi-gazdasági programokat, és (3) ismerje el a politika primátusát a társadalmi bajok orvoslásában. E három elvárást a pápa egyetlen csattanós válasszal utasította vissza: a társadalmi tanítás szegletkövévé az igazságosság helyett a szeretetet, a caritast tette meg. Nézzük sorjában!

Párbeszéd a világgal. Először is, míg az igazságos társadalom kialakítása nagyrészt a nem hívők által is osztott emberi racionalitás, a körültekintő bölcsesség (prudencia) körébe tartozik, a szeretet isteni erény, így valódi megélt hitet, illetve folyamatos teológiai reflexiót igényel. Az enciklika szerint a valóban szabad és virágzó társadalom, a közjó alapja végső soron csak a szerető Istenbe, mint a felebaráti szeretet egyetlen forrásába vetett hit lehet. Fontos a nem hívőkkel való párbeszéd, de a keresztény társadalmi tanítás nem választható le teológiai gyökereiről, ezért nem redukálható egyetlen világi nézetrendszerre sem. Az enciklika így a korábbiaknál jóval határozottabban kijelölte a „világ felé nyitás" korlátait.

Az Egyház mint társadalmi-gazdasági programok bajnoka. Másodszor, az igazságosság kérdései elsősorban a társadalom intézményeit - szabályrendszerét, a politika és a gazdaság szerveződésének mikéntjét - érintik, a szeretet parancsa viszont a mindenkori intézményi korlátok közepette gyakorolt személyes erkölccsel szemben támaszt elvárásokat. A Caritas in Veritate világos különbséget tesz az intézmények, mint eszközök és az intézményeket használó személyek között: elismeri az előbbiek jelentőségét, de a személyes erkölcsiség elsődlegessége mellett áll ki. Ezzel a korábbi enciklikáknál egyértelműbbé teszi, hogy az Egyház nem ír elő társadalmi és gazdasági modelleket, különösen nem valamiféle „harmadik utat" vagy „új gazdasági rendet". A keresztény hittel sokféle szabályrendszer összeegyeztethető. Ugyanakkor minden életszféra, minden emberi tevékenység erkölcsi és spirituális tartalommal bír, amelyre a hívőknek személyesen figyelmet kell fordítaniuk.

A politika mindent megold. Harmadszor, míg az igazságosság megvalósításához a kényszer eszközére is szükség lehet (például a javak újraelosztásakor), a szeretetet csak önkéntesen lehet gyakorolni. Fontosak ugyan az igazságos társadalmi struktúrák, de sokkal fontosabbak a saját javunkról való önkéntes lemondás gesztusai, önmagunk másoknak ajándékozása. Az államtól esetleg várhatjuk az igazságosságot, de biztosan tévedünk, ha tőle várjuk a caritas, a szolidaritás megvalósítását. Azt csak személyesen és önkéntesen valósíthatjuk meg.

XVI. Benedek a közelmúltban ezeket a szavakat intézte a római papsághoz: „Amikor Krisztus testével tápláljuk magunkat, elfogadjuk az isteni életet, és megtanulunk az ő szemével nézni a valóságra, feladjuk a világ logikáját, hogy a szabadon adott ajándék logikáját kövesük." Rakjuk össze a kockákat! Nincs virágzó társadalom, nincs közjó tevékeny szeretet nélkül. A szeretet lényege önmagunk másoknak ajándékozása. Az ajándékozás nem a világ, hanem kifejezetten a keresztény élet logikája. A keresztény életet az Eucharisztia el nem apadó forrása táplálja. Vagyis: a virágzó társadalom, a valódi közjó legbiztosabb alapja és végső forrása az Oltáriszentség. Korszerűtlen, a világ számára bosszantó gondolatmenet. De az igazságban gyökerező szeretet nem mondhat mást.