Vámosmáté

Szerző: Szabó Barnabás
(Az Arteon Invest Pénzügyi Tanácsadó Zrt. tulajdonos-vezérigazgatójának írása eredetileg az ÉrMe Üzleti Hálózat tagjai számára elérhető Hídverő Üzleti Magazinban jelent meg.)

Vannak cikkek, amiket nagyon nehéz elkezdeni. Többek között azért, mert érzékeny, vitára teret adó témákról ír az ember, másfelől személyes dolgait mutatja meg olyan mélységig, amely sebezhetővé teszi. Persze vannak olyan dolgok, melyekről KELL beszélni, és csak reménykedni lehet, hogy az üzenet közösséget talál, és nem kerül támadások kereszttüzébe.

A kereszténységen belül „hagyományosan" ilyen vörös posztó a pénz. A pénz, pénzügyekkel foglalkozó emberek, tőzsdei spekuláció és keresztény élet. Az itt leírtak persze egyáltalán nem tények, pusztán vélemények és gondolatok, melyek lehetnek tévesek és igazak is - ezt majd az olvasó eldönti. A magam részéről az elmúlt években ezekre jutottam.

Az alapok

Talán onnan indul a dolog, hogy a kereszténység gyökereitől kezdve inkább szegénység, mint gazdagság párti, sőt talán nem túlzás az állítás, hogy még a jómóddal kapcsolatban is erős fenntartásokkal élt közel 1500 évig. A gyakorlat és elmélet különbsége indította be a reformációt, amely aztán szabadjára engedte a „kapitalizmus szellemét", mint az isteni „jutalmazás" egyik elemét. Az ősegyház nagyon sokáig erősen közösségi pénzfelhasználásban és puritán életmódban élt. Ennek a szellemnek a változása először a pápaság fényűzésébe, majd válaszreakcióként a külső és belső szegénységmozgalmakba csapott át.

A nagy kérdés ma számunkra az, hogy mi az, ami a pénzellenességből bibliai tanítás és mi az, ami történelmi örökség és kulturális hagyomány. Nem vagyok teológus, de úgy érzem, Jézus nem azt mondja a pénzre, hogy NEM. Hanem figyelmeztet, hogy „Barátom, tudd, hogy így nagyon nehéz lesz követni engem." És ez vonatkozik a vállalkozásra, vagyonra, sikerre, befektetésekre. Ahogy a Példabeszédek könyvében áll: „A tétlenkedő kéz szegénységet teremt, a szorgalmasok keze gazdagságot szerez." Vagy ugyanitt: „Azok, akik lusták, szegények maradnak, a szorgalmasok gazdagságra jutnak."

Pénz és Mammon

Első állítás: a kereszténység nem ítéli el a pénzügyi sikert. Gondoljunk csak arra, hogy Jézust is vették körül gazdag emberek. Jákob gazdagsága, Jób megjutalmazása a hűségért, Salamon király, aki a bölcsesség mellett „gazdagságban felülmúlta a Föld valamennyi királyát", a jómódú arimateai József és lehetne folytatni a sort. Ugyanakkor a példázatra a tevéről és a tűről szintén valamennyien emlékszünk.

Második állításom: a pénzügyi befektetések teológiai megítélése nem különbözik a vállalkozási siker megítélésétől. Egyik sem ördögtől való. A vállalkozási profit és a tőzsdei hozam nagyon hasonló. Emellett tudomásul kell vennünk, hogy ha nem dolgozunk rajta minden erőnkkel, egyikben sincs siker. Ugyanakkor nem kaphat el minket egy new age-es sikerfilozófia sem: kellünk hozzá, de Isten adja meg a végső támogatást az eredményekhez. A kockázata az üzleti és a tőzsdei sikernek ugyanaz: „ahol a kincsed, ott a szíved". Az, hogy a haszon fizikai vagy szellemi munkából keletkezik, nincs különbség. Abban, hogy külföldről importálunk valamit és spekulálunk, hogy milyen lesz az euró árfolyama, nincs különbség ahhoz képest, hogy a tőzsdén spekulálunk az euró árfolyamára a nyereség miatt.

A harmadik állítás kevésbé vallási, inkább világszemléleti. A befektetési, különösen a tőzsdei tevékenységet gyakran éri az a kritika, hogy a spekuláció nem teremt értéket, ellenben meg sem termelt hasznokat fölöz le és károkat okoz a „jó" gazdaság ellenében történő pénzügyi műveletekkel. A harmadik állítás: a befektetési tevékenység alaphelyzetben semleges, logikájában nem különbözik más üzleti tevékenységtől. Ennek a mondatnak minden része fontos. A befektetési tevékenységet ugyanaz a vágy hajtja, mint egészséges esetben minden vállalkozót: nőni, nagyobbnak és jobbnak lenni, sikeresebbnek lenni, eredményeket érni el. És az a szó, hogy „befektetés", rengeteg mindent takar. Bankbetét, államkötvény, cégrészesedések, devizaügyletek. Ki mondhatja, hogy az államot finanszírozni jó, de mondjuk devizaügyletet kötni rossz? A spekuláció is teremt értéket egyébként (ennek részleteitől most megkímélem az olvasót), de leginkább a csere közgazdasági fogalmához tudnám hasonlítani. Materiális értelemben nem teremt új dolgot, de a csere révén mindenki számára jobb dolgokhoz jut. A spekuláció segít az egyensúlyok megteremtésében és biztosítja a likviditást a piacokon. Hitelforrásokat biztosít és tőkét a vállalkozásokhoz.

Persze a veszély megint csak ott van, amit már egyszer említettem: ha az ember „nagyobb akar lenni, mint az istenek". Mi az akkor, ami nem a semleges alaphelyzet?

A pénzügyi erő veszélyei

A pénzügyi szféra olyan a reálgazdasághoz képest, mint egy nagyító: a hatásokat fel lehet erősíteni. Egy cég ritkán kap az összes eszközértékének 30-40%-ánál nagyobb hitelt (1,3-1,4x-es pénzügyi szorzó). A tőzsdén devizaügyleteknél akár 500x akkora tőkével is lehet kereskedni, mint amennyivel rendelkezünk (persze ennek a kockázatával együtt: 0,2% negatív irányú elmozdulásnál lenulláztuk a tőkénkét). A globális kapitalizmus olyan pénzügyi rendszereket hozott létre, melyek visszahatnak már az alapjukat képező reálgazdaságra, és mint az elmúlt 2 év tapasztalatai bizonyítják, tönkre is tudják azt tenni. Azok a menedzserek, akik nagybankok élén állnak, azok a tőzsdei kereskedők, akik dollármilliárdokat mozgatnak befektetési alapokban elképzelhetetlenül nagy erővel rendelkeznek. Árfolyamokat tudnak mozgatni, cégértékekeket befolyásolni, reálgazdasági folyamatokra hatni stb....

Ezeket a hatalmas erőket a pénzügyi felügyeletek szabályai, a pénzintézeti kockázatkezelések és a jó erkölcs - mohóság harca tartják féken. És mivel ezek mögött az erők mögött is hús-vér emberek ülnek, itt jelentkezik az „alaphelyzetben" szó értelme. Ha egy cégvezető rossz szándékú, tud kárt okozni, de általában csak egy kis körben. Egy tőzsdei alapkezelő országok árfolyamrendszere ellen tud akár dolgozni.

A pénzügyekhez való értés (kicsit hasonlóan a csúcsinformatikához) ma az egyik legerősebb fegyver. Az, hogy mire használják, a benne lévő emberektől függ, nem maga a rendszer gonosz vagy káros. Viszont erős tükröződése az emberi társadalom minőségének.

Pénz és politika

Egy más megközelítésben: sokszor bajban vagyok akkor, amikor úgy jönnek elő témák, hogy kereszténység és pénz, vagy kereszténység és politika - mint összeegyeztethetetlen dolgok. Látnunk kell, hogy a fizikai életünket 2010-ben ugyanúgy, mint az elmúlt századokban bármikor, ez a két dolog nagyon erősen befolyásolja. És amikor az ember úgy indult el ezen a bolygón, hogy „vonjátok uralmatok alá a földet" (talán pontosabb fordítás lenne, hogy „legyetek jó bérlői a földnek"), akkor a keresztény ember választás elé kerül: mit kezd azokkal a rendszerekkel, amelyekkel a legnagyobb hatást lehet elérni? Vagy azt mondja, hogy ezek túlságosan besározzák őt és nem akar sem a „mocskos" politikába, sem a pénzügyekbe belefolyni, vagy megpróbálja jobbá tenni ezeket.

Úgy gondolom, mindkettő egyformán értékes hozzáállás. Az is, ha valaki inkább azon dolgozik, hogy a saját családját, kis közösségeit védje azoktól a behatásoktól, amelyek nem egyeztethetők össze az értékrendjével és az is, ha valaki azt mondja, hogy nem lehet lemondani arról, hogy ezeket a dolgokat jobbá tegyük. Egyik sem könnyű egy ilyen mértékig médiatematizált és haszonközpontú világban, mint amiben élünk.

Bűn

Bűnös-e az az ember, aki pénzügyekkel foglalkozik? Ha a bűn „a Lélek ellen való vétek", akkor a válaszunk valahogy így alakulhat: ha a pénzügyekkel való foglalkozás közben a Lélek ellen vét, akkor bűnös. Ha törekszik arra, hogy tegye a jót, akkor nem bűnös. Gondoljunk Ananiás és felesége esetére. Nem követeli meg az Úr, hogy mindened odaadd, de örül neki. Néhány ismert kivételtől eltekintve nem a tevékenység tesz bűnössé, hanem a tevékenység művelésének módja:
- a kamat: ha igazságtalanul nagy és kifosztja a szegényt
- a vagyon: ha fösvénységgel párosul
- a pénzszerzés: ha öncélúvá válik

Kapitalizmusellenesség

A magam részéről a szó klasszikus politológiai értelmében konzervatív vagyok, keresztény és kapitalista, a szabad verseny híve. Ugyanakkor aggódva figyelem azokat a folyamatokat, melyek talán mindenki számára nyilvánvalóvá váltak az elmúlt évtizedekben: a globalizáció káros hatásai, a szabad verseny igazságtalan túlkapásai és egyre gyilkosabbá válása, a drasztikusan megugró vagyoni különbségek, a marketingmanipuláció és az ember fogyasztóvá degradálása.

Az egyik nagy kihívásunk a következő évtizedekre, hogy képesek vagyunk-e a túlságosan emberarcú fogyasztói társadalmat egy kissé Isten-arcúvá formálni. Erre hangsúlyozottan nem lehet eszközünk sem a pénzügyi eszközöknek - mint bűnös és kártékony dolognak - a tagadása, sem a Krisztus-hit „hatékony piac hitté" válása.

Az egyensúly keresése nem egyszerű (és pláne nem szabad, hogy valamilyen ezoterikus egyensúly útba forduljon át), de meg kell találni, mert tudjuk hova kell mennünk és „az utat is ismeritek".

Összefoglalás

A kereszténység nem zárja ki sem az üzleti sem a tőzsdei sikereket. Viszont buzdít arra, hogy az 5 talentumból tovább 5-öt csináljunk. De 3 nagyon erős figyelmeztetés mellett, ami nélkül „mit ér az embernek, hogyha megszerzi az egész világot, de a lelke kárt szenved"?
1. A sikerekben eszköz vagy, de az okozó az az Isten, aki vigyáz rád az üzletben is.
2. Tudd, hogy minél magasabbra jutsz, annál nagyobbak lesznek a kísértések és annál nehezebb lesz az út.
3. A vagyon növekedésével együtt nő a felelősség is, hogy visszajuttass belőle azoknak, akik más tehetséget kaptak.
A magam részéről úgy gondolom, hogy csak akkor, ezeket a gondolatokat magunkénak érezzük, keresztényként akkor van értelme elindulni ezen az úton.