Vámosmáté

A bikicsunáj-jelenség lényege ugyebár ez: hagyjuk, hogy egy rakás szerencsétlen ember teljesen hülyét csináljon magából, széles nyilvánosság előtt jól kiröhögtetjük őket, és keresünk ezzel egy rakás pénzt. Egyetértünk azokkal, akik szerint ez végső soron nem vicces. Ez bűn. De ki a bűnös?

Elsősorban persze azok, akik ezt az egészet kitalálták, működtetik, lebonyolítják, részt vesznek benne, azaz bizonyos mértékig mindazok, akik a műsor végén a rácsos ablakhoz járulnak, és fölveszik a kasszából a honoráriumot. Ugyanakkor az is világos, hogy nem lehet a felelősséget teljes egészében az ő nyakukba varrni.

Mert tulajdonképpen jogos azzal a párhuzammal példálózni, hogy olyasmi ez, mint amikor a cirkuszok porondjára küldött gladiátorok halálán szórakoztak beteg lelkű rómaiak - de van itt egy fontos különbség is. A Megasztár-válogatókon nem rabszolgák indulnak, hanem szabad emberek, önként. (És dalolva; szmájli.) Ezért az ő felelősségük kérdésének felvetése is elkerülhetetlen. Hová tették a józan eszüket, erkölcsi érzésüket, jó ízlésüket, önbecsülésüket azok, akik énektudás híján indulnak egy énekversenyen? És hová tették a családtagjaik, a barátaik, a rokonaik, a munkatársaik? Miért nem szólt nekik senki, hogy ne csináljanak má' hülyét magukból ország-világ előtt?

Nem lehetne alantas műsorokat csinálni, ha nem lennének tömegek, akik lelkesen nézik ezeket a műsorokat, és akik lelkesen részt vesznek bennük. (Ahogy nem lenne prostitúció, ha nem lennének kurvákhoz járó férfiak, és ahogy az alkoholizmusért sem csak a kocsmáros felel, hanem az is, aki literszám issza a piát.) Ha ép közösségek, ép intézmények, ép társadalom venne körül bennünket, vagy legalább törekednénk arra, hogy mindezeket lehetőleg épen megőrizzük, akkor most nem kellene a bikicsunáj-jelenség fölött sopánkodnunk. Ott ülnének a kereskedelmi tévében azok a gonosz pasik és nők gondterhelten, és ők sopánkodnának, hogy képtelenek valami jó kis botrányműsort összehozni, mert senkit se érdekel...

De az, hogy ez mégsem így van, és hogy csak füttyenteniük kell, és máris tódul a sok szerencsétlen hülye - nem menti fel őket a felelősség alól. Mert mégiscsak ők a fő bűnösök; ők, akik visszaélnek a sok hülye ember szerencsétlenségével, gyökértelenségével, neveletlenségével. És ezért ők, akik mindebből pénzt keresnek, bizony, elsősorban ők masíroznak szép egyenletes tempóban a kárhozat felé vezető úton. (Ahonnan persze - örömhír! - bárki bármikor visszafordulhat.)