Vámosmáté

Szerző: Szalai Ákos, II. János Pál Gazdaságetikai Intézet, Budapesti Corvinus Egyetem

Két hete adták tudtul a világ hírügynökségei, hogy XVI. Benedek a politika primátusát hirdeti a pénzpiaccal szemben. Voltak (amerikaiak, a baloldalon), akik gyorsan fel is hívták a figyelmet, hogy a beszéd nem teljesen egy héttel az új amerikai pénzpiaci szabályozás elfogadása után hangzott el. (A közvélekedés szerint az Obama-adminisztráció a pénzpiacokat, a pénzügyi intézményeket erőteljes korlátozó szabályt fogadott el. Igazából csak annyi történt, hogy felállítottak jónéhány olyan új hatóságot, amelynek lehetősége lesz erre.) Magyarországon ismét volt, aki a pápai tanítás és a szocializmus közötti párhuzamra hívta fel a figyelmet.

Ne legyünk igazságtalanok, maguk a hírügynökségek nem ismerték a pápai beszéd szövegét. Olaszul egy hét múlva, angolul közel két hét után lett elérhető. Persze, ismerve a katolikus egyház társadalmi tanítását eleve kétségekkel kellett volna fogadniuk a híreket: az egyház soha nem kíván policy-tanácsokat adni, soha nem kötelezi el magát egyik vagy másik gazdaságpolitika mellett. Véssük az eszünkbe: az egyház nem avatkozik be a politikusok döntéseibe - kivéve, ha nagyon nyilvánvalóan ütközik egy-egy lépés az Egyház tanításával (mint az abortusz, vagy a házasság intézménye esetén). Például a Katolikus Egyház Katekizmusa még a halálbüntetést sem ítéli el, annak kérdésében is elismeri a politikusok döntési jogát. Az Egyház csak etikai követelményeket fogalmaz meg, amelyeknek általában sokféle eszközzel lehet megfelelni - és általában ugyanazok az eszközök más körülmények között kifejezetten az elvárásokkal ellentétes eredményre vezetnek.

Akkor mit jelent az, hogy XVI. Benedek kijelentette: a politikának prioritást kell kapnia a pénzügyek fölött is? Sokak szerint ez a beszéd kulcsmondata - az Osservatore Romano is ezzel a címmel hozza. Olvassuk csak el az egész szöveget! A beszéd a közjó elsőbbségéről, és nem a kormányzat, a politikusok elsőbbségéről szól. A politika is ebben az értelemben szerepel: a mondat második része egyértelművé is teszi ezt. Lássuk a hivatkozott bekezdést:

Ahogyan a „Caritas in veritate" kezdetű enciklikámban feltártam, az egyik nagy kockázat a mostani világban az, hogy „az emberek és népek közötti ténylegesen létező kölcsönös függés nem felel meg a lelkiismeretek és értelmek olyan etikus kölcsönviszonyának, amelyből végeredményként valódi emberi fejlődés származhatna" (9). Ez a kölcsönviszony, interakció túlságosan gyöngének tűnik például azon kormányok esetében, amelyek a leggyöngébb nemzeteket érintő ismételt, felelőtlen spekulációkkal szembesülve nem teremtik meg a megfelelő pénzügyi szabályozást. A politikának elsőbbséget kell kapnia a pénzügyekkel szemben, és az etikának kellene minden tevékenységet irányítania.

A pápa tehát üdvözli a pénzügyi szabályozás átalakítását? Persze, mint mindenki. De nem részletezi, például hogy az Obama-adminisztráció által javasolt bürokratikus megoldásokat helyezi-e előtérbe, vagy Obama ellenzékének javaslatai állnak-e szívéhez közelebb. (Az amerikai jobboldal javaslatai a pénzügyi visszaélések esetén is illetékes bíróságok megerősítésére helyeznék a hangsúlyt, nem az új nagy és ellenőrizhetetlen - sokuk szerint impotens - állami bürokrácia kiépítésére.)

De az én olvasatomban a beszéd legfontosabb része nem ez, hanem az utolsó előtti bekezdés:

A nemzetek átfogó fejlődését [integral development of nations] [...] elsősorban azzal segíthetjük elő, ha nő a jó döntések száma. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha létezik az átfogó emberi jónak [integral human good] fogalma, ha létezik olyan telosz, vagyis végcél, amelynek fényénél a növekedést megítélhetjük és értékelhetjük. Az átfogó emberi növekedést a szubszidiaritás és a szolidaritás által kijelölt koordinátarendszerben kell elhelyeznünk, és e növekedés feltételezi az állam, a társadalom és a piac kölcsönös függését, összekapcsolódását. (Az angol verzióból fordítva.)

A lényeg tehát a jó döntés, amely nem azonos pusztán a szolidaritás, különösen nem az állami beavatkozás egyoldalú előtérbe helyezésével. A döntéshozóknak, bármilyen pozícióban üljenek is, kell jó, vagyis etikus, a közjót (a globális értelemben is felfogott, vagyis nem csak az adott nemzet szempontjait figyelembevevő közjót) szem előtt tartó döntéseket hozniuk. Nem meglepő módon ez egybecseng a Caritas in veritate következtetéseivel. Itt felbukkan az enciklika egyik kulcsgondolata, amely az elemzésekben eddig nem kapott elég hangsúlyt: a döntések etikai alapjainak megteremtéséhez nem csak szolidaritás kell. A szolidaritásra és a szubszidiaritásra együtt van szükség: „A szubszidiaritás elvének meg kell őriznie szoros kapcsolatát a szolidaritás elvével és viszont. Mert ahogyan a szolidaritás nélkül a szubszidiaritás társadalmi partikularizmusba csúszik, éppen úgy igaz az is, hogy a szubszidiaritás nélkül a szolidaritás olyan társadalmi rendszerekbe torkollik, amelyek megalázzák a rászorulókat." (CiV 58)

A szubszidiaritást pedig a katolikus tanítás évszázados hagyományának megfelelően nem szűkíthetjük le annak „európai uniós" fogalmára, vagyis a kormányzati tevékenység decentralizálására. A szubszidiaritás a politikai, kormányzati beavatkozásnak is korlátot szab: a szubszidiaritás a szabad szerződésekre épülő gazdaság, valamint a civil társadalom alapelve.

 

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

Leírás

Piac és gazdaság - keresztény szemmel

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2019, IGEN