Vámosmáté

A tervezés mindig kockázatvállalás - spekuláció, ha tetszik. De információs, ösztönzési és kockázati szempontból is lényegesen jobb, ha a tervezés sem egységesen, mindent kockára téve központilag, kormányzati szinten történik, hanem decentralizáltan, a gazdaság szereplőinek egyedi döntései alapján - írja alábbi cikkében vendégszerzőnk.

Szerző: Szalai Ákos, II. János Pál Gazdaságetikai Intézet

Rafael barátom, akit a legutóbbi írásomban már bemutattam, nagyon lelkes lett, amikor azt olvasta, hogy mennyi jó ötlet van Magyarország gazdasági felemelésére. Biomezőgazdaság, egészségturizmus, olimpia, K+F, zöldgazdaság stb. Külön örült, amikor általa is ismert gazdasági elemzők is megerősítették: igen, szükség van arra, hogy az ország erőforrásait koncentráljuk, és egy-két szektorban felfejlesszük magunkat. Mint a szlovákok az autógyártásban, vagy a finnek a Nokia esetében. Ezek után nagy, értetlen szemekkel nézett rám, amikor megtudta, hogy én azok közé tartozom, akik nem túl lelkesek ettől:

„Miért ne jöhetne egy olyan kormány, aki megtervezi, hogy hogyan nézzen ki a jövő magyar gazdasága, és fejleszti az ehhez szükséges infrastruktúrát, oktatást? Miért gondolod, hogy jobb, ha ezt is a piacra bízzuk?"

Pontosítsunk. Ennek a kérdésnek ugyanis nincs értelme. Amit te piacnak hívsz - vagyis, ha valamit nem a kormányzat csinál -, ott is van tervezés. A tervezés nem a piaci folyamatok ellentéte. A nagyvállalatok is terveznek.

A tervezés nem ördögtől való. Tervezésre, minden kicsit is tájékozott közgazdász szerint szükség van. A közgazdaságtan ismeri az ún. tervezési problémát. Közgazdászként azt mondjuk, hogy a piaci erők, amelyek mindig az egyensúlyra törekednek, csak lokális optimumot garantálják. Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor valaki egy völgyben van, és fel akar jutni a hegy tetejére. A gazdasági ösztönzök, az árrendszer működése felvisznek a legközelebbi hegytetőre. De amikor felértünk és körülnézünk, akkor kiderülhet, hogy vannak ennél magasabb csúcsok is. A gond az, hogy ahhoz, hogy azokra átmenjünk, előbb le kell menni a völgybe. De ezt az árrendszerben rejlő ösztönzők nem hagyják. Ha elindulsz lefelé, megbüntetnek. Veszteséget kell elkönyvelned. Ha az egyik csúcsról a másikra akarunk eljutni, akkor emel szót a közgazdász a tervezésért, az árrendszer kikapcsolásáért. A tankönyvek egyszerű példájával: ha el akarjuk dönteni, hogy melyik szabad taxi, vagy melyik mentő menjen ki egy címre, akkor azt nem szerencsés úgy eldönteni, hogy minden szabad kocsi elindul, aztán az nyer, aki leggyorsabban ér oda, de úgy sem, hogy valamiféle licitálást rendezünk közöttük. Egyszerűen megpróbáljuk odaküldeni a legközelebbit.

„Ugye, hogy van egy csomó előnye a tervezésnek. Akkor még kevésbé értem, hogy miért nem szereted? Ha a vállalatoknak szabad, akkor az államnak miért nem? Csak azért, mert a kormányzatok korruptak, nem biztos, hogy a mi érdekeinket követik? Ha ez a gond, akkor válasszunk olyan kormányzatot, amelyben jobban megbízunk. Persze ő is tévedhet. De a vállalat is, nem? Sőt a kormányt a tervezés során a közjó is motiválja, nem úgy, mint a vállalatot."

Jó, tegyük félre a kormányzati kudarcok érveit egy pillanatra. (Bár, nem szívesen teszem, mert nem gondolom, hogy a kormányzati tervezés helyeslése, vagy elutasítása attól kellene, hogy függjön, hogy piros vagy kék politikusok ücsörögnek-e a kormányon. Elfogadom, hogy a céljaik és esetleg az erkölcsi integritásuk is eltérő, de ettől még a rájuk ható ösztönzők nem változnak.)

Ha fel is teszem, hogy a politikusok a „közjót" keresik, ha fel is teszem, hogy egy erkölcsileg kiváló kormányzat áll az ország élén, akkor is meg kéne válaszolni a kérdést: honnan lenne elég információja arról, hogy mit kell csinálni? Régóta ismert az, hogy a decentralizált rendszerben, vagyis a piacon lényegesen több információ cserél gazdát, mint amit egy jóindulatú kormányzati tervező valaha is be tudna gyűjteni. Polányi Mihály nagyon jól megvilágítja ezt. Az ún. osztrák közgazdászokhoz hasonlóan arról ír, hogy az árat egyszerűbb megfigyelni, mintsem begyűjteni mindazokat az információkat, amelyek a vevők és az eladók fejében voltak, amikor adott ár mellett vettek (vagy nem vettek) és eladtak (vagy nem adtak el). Persze erre mondhatjuk, hogy csak a mennyiség kérdés, és az információtechnológia előbb-utóbb megoldja - bár valószínűleg mindig lassabb lesz, mint az árak megfigyelése.

Polányi azonban ezt az érvet egy nagyon fontos megfigyeléssel egészíti ki: a személyes tudással. Azzal a tudással, amellyel rendelkezünk, de elmondani nem tudjuk. Nem tudjuk leírni, nem tudjuk megosztani másokkal. Amikor teszünk valamit, amikor például veszünk vagy eladunk (vagy nem veszünk, nem adunk el), akkor ezt a tudást, ezt az információt is használjuk. Mivel azonban kommunikálni nem tudjuk, így a legjobb szándékú és legokosabb tervezőhöz sem juthat el. Ő a terveibe soha nem fogja tudni figyelembe venni, de a piaci cserében mégis ott van.

„Ez nem igaz a vállalati tervezésre?"

De arra is igaz. Csak a vállalati és a kormányzati tervezés között van egy fontos különbség. Odáig azonos, hogy bármelyik tervező téved, bármelyikük méri fel rosszul az igényeket, a technológiai lehetőségeket, akkor nem a másik hegycsúcson végzi, hanem nekicsapódva a hegyoldalnak, vagy egy völgybe zuhanva. Csődbe jut a program, a vállalat, vagy az ország.

De ez fontos különbség! Ha egy vállalat téved, akkor csődbe megy. Ez persze nem jó, nem kellemes. Különösen az alkalmazottainak, vevőinek, beszállítóinak. De előbb-utóbb mindenki megtalálja az új üzleti partnerét, munkahelyét, a helyettesítő terméket. Ha az egyik mobiltelefon-gyártó rosszul tervez és csődbe megy, vagy egyszerűen kiszorul a piacról, akkor megveszem helyette a másik termékeit. Van másik... Mi történik azonban, ha a kormányzat téved, ha az ő programja nem sikerül? Akkor majd a szlovák kormány lép a helyébe?

„De ha ez így van, akkor miért tervez több ország? Mondjuk a kelet-ázsiaiak? Vagy miért írja elő az EU?"

Mindenekelőtt: ha a tervezésen csak annyit értünk, hogy próbáljuk megbecsülni, hogy milyen hatásai lehetnek egy-egy lépésünknek hosszabb távon, akkor ez elemi kötelességünk. Ez az egyszerű előrelátás. De ezt nem szabad összekeverni azzal, hogy erőforrásokat koncentrálunk egyik vagy másik szektorba, azért, mert szerintünk az a „kitörési pont".

A kormányzati tervezést propagáló, és nagyrészt ebből élő bürokraták és a tervezéshez háttértanulmányokat szállító, számításokat végző szakértők természetesen a sikertörténeteket emelik ki. És sikertörténeteket könnyű találni: van, hogy tényleg a kitörési pontra találnak rá. Csakhogy egy program sikere semmit nem mond arról, hogy jó volt-e egy terv. Lehet, hogy az volt, de az is lehet, hogy egyszerűen szerencséjük volt. Egy jó terv csak azt jelenti, hogy várhatóan sikeres lesz. De ha a körülmények nem úgy alakulnak, ahogyan - tegyük fel, hogy megfelelő kockázatértékelés alapján - várták, akkor egy jól megtervezett program is bukhat hatalmasat, vagy egy rosszul tervezett program is hozhat hatalmas sikert.

De könnyen találhatunk kudarcokat is. Sőt, sokszor ugyanazok az emberek hirdetik azokat is - csak persze ott elhallgatják, hogy valójában ugyanúgy tervezés előzte meg a programot. Olvasgassunk csak utána, a „hogyan tette tönkre a harmadik világot a Világbank?" témájú irodalomban, hány nagyívű terv dőlt romjaiba. Ott a pozitív példák szoktak elsikkadni.

Mert van pozitív és negatív példa is. A tervezés mindig kockázatvállalás - spekuláció, ha tetszik. De információs, ösztönzési és kockázati szempontból is lényegesen jobb, ha a tervezés sem egységesen, mindent kockára téve központilag, kormányzati szinten történik, hanem decentralizáltan, a gazdaság szereplőinek egyedi döntései alapján. Persze az kétségtelen, hogy egyéni szinten tervezés kell. Nem lehet mindig csak a legközelebbi csúcs, a gyors siker, az azonnali magas fogyasztási lehetőség a cél. Időnként le kell menni a völgybe, hogy hosszú távon a magasabb csúcsokat is elérhessük.

 

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

Leírás

Piac és gazdaság - keresztény szemmel

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2019, IGEN